BORSOS LŐRINC - közös gyerek *** EDY ANDERE - öltő GIOVANNI BATTISTA -pap *------- HORRIBILE FLAGELLUM - hardkór+++++++++++MIKE NYLONS - műanyag[[[[[[[[[[[[[[[[[REX REGNUM - politikus

2012. április 10., kedd

Újragondolt hagyomány - Derkovits-díjasok az Ernstben


Borsos János: Nulladik típusú találkozások
műcsoport, 2012.


Nulladik típusú találkozások kifejezés a nem emberi civilizációkkal való találkozásokat rendszerező kategoriák egyik válfaja, emellett egy paranormális jelenségekkel foglalkozó televíziós magazin címe is volt, melyet Déry János vezetett a 80-as évek végén. A kifejezés jelentése: az ember saját, ismeretlen képességeivel való találkozása.

A 2003-as megtérésem, majd az azt követő több éves, aktív szolgálatom egy pünkösdi gyökerű, karizmatikus keresztény közegben elmélyítette az érdeklődésemet a Bibliával kapcsolatos szellemi tartalmak megismerésére. A katonás kitartást igénylő közösség zárt rendszere ezzel együtt fokozatosan távolított el önmagától, ami által ismét a képzőművészet nyelvéhez kezdtem közeledni.
A közösségben odáig betöltött házicsoport vezetői és utcai evangelista szerepem mellett 2006-tól elkezdtem az istentiszteleti alkalmakon a prédikációkra reagáló skicceket készíteni (Omega akták). Ezzel egy időben nekiláttam kidolgozni a korábban – időhiány miatt – csupán feljegyzett ötleteimet és 2008-tól elkezdtük a közös munkánkat Lőrinc Lillával (Borsos Lőrinc).

A kiállított műegyüttes az önmegismerés jegyében – egyben az általam ismert keresztény közeg teológiai gondolkodásmódjának ellenpontozásaként – azokat a műveimet gyűjti össze, melyek Krisztus pusztabeli megkísértésének motívuma köré szerveződnek. Az Újszövetség szóban forgó részét (Máté 4,1-11.) számtalan irányból meg lehet közelíteni, én most Jakab apostol szavaival összevetve ("Ha valakiben feltámad a gonosz dolgok iránti kívánság, akkor valójában a saját szívének kívánsága csalogatja a rossz irányba." Jak. 1,14.) arra keresem a választ, hogy mi történik, ha a kísértő domináns személyét eltávolítjuk a történetből?
Szubjektív álláspontomat a képzőművészet eszközeivel, változatos minőségek és média felhasználásával igyekeztem kifejezésre juttatni. Az ezekből felépülő installációt – a kiállítás kontextusába ágyazva – helyspecifikus elemekkel bővítetettem ki: a „Fogadás istenfiak számára” akció a megnyitó idején zajlik le egy megterített asztalon, „A világot jelentő ugródeszka” a múzeum egyik ablakánál kapott helyet, „A következő Derkovits Díjasok listája” pedig egy vitrinben.

A három kísértés ikonográfiája formailag nagyon gazdag, de egyben mindig következetes: az ördögöt hol karmos lábú öregemberként, hol szárnyas lényként, férfiemberként, vagy kislányként, de mindig ábrázolják. Teológiailag tekinthető valóságos szellemi lénynek, vagy az emberi gonosz vágyakat megtestesítő metafórának. Az antropomorf, vagy állati ábrázolás elterjedésének valószínűsíthető oka az emberi gondolkodásba való könnyebb illeszthetőség, egy behatárolhatatlan, absztrakt fogalommal ellentétben. Szerepe mint az ószövetségi bűnbaké, amelyet – miután ráolvasták az emberek bűneit – kizavartak a sivatagba, hogy odavesszen minden ráolvasott rosszal együtt.
Észrevettem viszont, hogy minél több dolgot vetítünk rá az ördögre, pontosan ugyanannyi képességgel és hatalommal ruházzuk fel. Ez azt eredményezi, hogy egy ponton túl kezelhetetlenül félelmetessé válik számunkra. Azáltal, hogy démonizáljuk a körülöttünk lévő világot – mindent, amit nem akarunk megérteni, amitől félünk stb. – nem teszünk mást, mint kizárjuk magunkat belőle és ezzel is a sötétség térnyerését segítjük elő. Végül akár arra a teljességgel élhetetlen, skizoid álláspontra is eljuthatunk, hogy úgy tekintsünk ördögre és Istenre, mint két egymással megegyező erejű ellenfélre, és máris odaszorultunk a megállíthatatlan erő és mozdíthatatlan tárgy* közé ("teszem egeteket vassá, földeteket érccé" 3 Móz. 26,19.).

A patthelyzet kimozdítására előirányoznám, hogy tegyük fel: nincs ördög és soha nem is volt. Tegyük fel, hogy amit ördögnek hívunk, valójában Isten szerves része („Én teremtem a pusztítót is a vesztésre!” Ésa. 54,16.). Képzeljünk el egy Mindenhatót, aki egy személyben épít és pusztít, éltet és öl anélkül, hogy meghasonulna önmagával. Mindenhol és mindenkor jelen van, mindent tökéletesen átlát és minden cselekedete igaz. A jó és rossz kategóriái felett áll.

Akkor viszont kivel kellett harcolnia Krisztusnak a pusztában?


* A mindenhatóság-paradoxon egyik fomája, melyben a „megállíthatatlan erő” és a „mozdíthatatlan tárgy” fogalmak kizárják egymás létezését.


Nulladik típusú találkozások - az egyik oldal
falfelirat, ikon és Omega akták, 2012
Nulladik típusú találkozások - a másik oldal
kölcsönkép, ikonok, asztal tárgyakkal, videó, 2012
Nulladik típusú találkozások - részlet
Faust a házban, félbehagyott műalkotás terve, egy 2001-es akció beszámolója, a 3 kísértés, korrektúrázott Biblia, talált könyvborító, 2012
Kísértés 3. (A következő Derkovits-díjasok névsora)
lezárt boríték vitrinben, 2012
Kísértés 2. (A világot jelentő ugródeszka)
a múzeum ablakához vezető lépcső, fa, 160x100x210 cm, 2012
(kivitelezés: Vidákovich Mihály)Kísértés 2. (A világot jelentő ugródeszka)
felirat a lépcső tetején
 Kísértés 1. (Fogadás istenfiak számára)
bazalt ezüst tálcán, egy idő után kenyérre kicserélve, 2012
(fotó: Erdélyi Gergely)

3 megjegyzés:

  1. "A patthelyzet kimozdítására előirányoznám, hogy tegyük fel: nincs ördög és soha nem is volt. Tegyük fel, hogy amit ördögnek hívunk, valójában Isten szerves része („Én teremtem a pusztítót is a vesztésre!” Ésa. 54,16.)."

    János, ezt így ne tegyük fel, OK? Ennyire neked is kell ismerned a Mindenhatót, hogy nem teszel fel valami olyat, amit azok tesznek fel, akik csak a saját elképzelt istenüket ismerik. Az, hogy Isten épít és rombol, még véletlenül sem jelenti azt, hogy az "ördög Isten szerves része lenne". Ez az Isten önmagáról való számos kijelentésével is összeegyeztethetetlen, mint ahogy pl ezzel is:

    "És ez az az üzenet, amelyet tőle hallottunk és hirdetünk néktek, hogy az Isten világosság és nincsen ő benne semmi sötétség." (1 János 1:5)

    Szerintem bölcsen kell bánni ezzel a zárt közösség vallási tévedéseinek ellenpontozása dologgal is, hogy az ember ne essen át a lónak annak a túloldalára, ahonnan jött. Tegyük fel..

    VálaszTörlés
  2. .az egész szöveget végigolvasva, csupán egyetlen szó közbeiktatásával a - különben megható módon és _adott esetben_ jogosan - sérelmezett részlet símán a helyére kerül, érthetővé válik az író mondanivalója:

    "A patthelyzet kimozdítására előirányoznám, hogy tegyük fel: nincs ördög és soha nem is volt. Tegyük fel, hogy SOKSZOR amit ördögnek hívunk, valójában Isten szerves része („Én teremtem a pusztítót is a vesztésre!” Ésa. 54,16.)."

    - megjegyzem, az egyik elsőrendű és ölég fontos problém.a, hogy sokszor belefutunk az ún. "érvelési hibákba"*. Ez esetben ha úgy tetszik az ördögnek
    "ott hagyunk helyet", hogy téves következtetésre jutunk Janó mondanivalójával kapcsolatban, miszerint ő azt állítaná, hogy az ördőg=Isten - noha az egész szöveg elolvasása után mi magunk is odailleszthetnénk a fentebb javasolt "SOKSZOR"-kifejezést a megfelelő helyre, amennyiben a nélkül nem stimmelne számunkra az amúgy kikezdhetetlen logika 8). Már ha megértettük mit próbál Ján kifejteni.
    Való igaz tehát és továbbá: rondááááán óvatosan kell bánni az érveléssel és a magyarázkodással - különösen ebben az Isten vs. ördeg témában. Szinte tényleg csak az a módszer marad sokszor, hog minden egyes állításunk alkalmával ki kell(ene) fejtenünk, mire NEM gondoltunk és mire NEM vonatkozik az adott kijelentés - a végtelenségig szűkítve kizárásokkal a definíciót. Pl.: "Az Isten kék egeit nézem." ÉS ez NEM azt jelenti, hogy az Istennek PUSZTÁN kék egei lennének, mint ahogy azt SEM, hogy kizárólag a kék egeit lehetne NÉZNI, stb.

    Na .pont. ezért mondhatta Jézus, hogy ELŐSZÖR a gondolkozásmódunkon változtassunk ÉS higgyünk az Egyben. (És ekkor megérthetjük, hogy az ördög: hazug(ság).

    .kéremtisztelettel, üdvözlet és világbéka a jóakarattyús embereknek.
    ______________________________
    *http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89rvel%C3%A9si_hiba
    (Nem véletlen, hogy a wiki-oldalon pont egy Istennel kapcsolatos példa is szerepel.:))

    VálaszTörlés
  3. .ja, a műalkotások elég - hmm.. - szépe' s akadémikusok. 8)

    VálaszTörlés